Kategóriák
Technológia Autó

Pórul járt a használtan megvásárolt Tesla tulajdonos

Több hírportál arról számolt be, hogy a Tesla jogtalanul kapcsolta ki egy vásárló által használtan megvett Model S-ben az önvezető, ami a sofőr beavatkozása nélkül teszi lehetővé a közlekedést és a robotpilóta funkciót, ami az autó távolról történő hívását teszi lehetővé a sofőr számára.

Ezzel szemben az igazság az, hogy Alec egy olyan kiskereskedésben vásárolta az S-t, ahova úgy került az autó, hogy tévedésből mindkét funkció telepítve volt rá, amiért senki nem fizetett. Arról írásos dokumentáció is nyilvánosságra került, hogy a kereskedő szerződésben rögzítette, hogy mindkét funkció elérhető Alec számára, melynek piaci értéke 2,5 millió Ft.

Egy szoftverfrissítést követően viszont észrevette, hogy az adásvételi szerződésben foglalt két funkció eltűnt az autóból, ami valjuk be a Teslák meghatározó részét képezik és ezek biztosítják a legnagyobb termék differenciát a többi konkurens villany autóhoz képest.

A Tesla már akkor megindította a kérdéses autóval a felülvizsgálatot, amikor az a kereskedőhöz került, viszont ez a retorzió csak az aktuális következő szoftverfrissítéskor lépett érvénybe. Elképzelhető, ha nem frissített volna a vevő a legújabb szoftverre, akkor ez a két funkció megmaradt volna.

A Tesla vevőszolgálata elismerte, hogy valóban elvégezték az említett korrekciót, mivel a két funkcióért senki nem fizetett és tévesen volt engedélyezve az autóban, de lehetőséget biztosítanak a felhasználónak a funkciók újbóli bekapcsolására anyagi ellenszolgáltatást követően. A Tesla nem kommentálva hivatalosan az eseményt.

Kategóriák
Technológia

Így lát a Tesla önvezető kamerája

Köztudott, hogy a Tesla élen jár az elektromos közlekedés technológiai hátterét illetően és az önvezetés úttörőjeként ismert. Az általa forradalmasított elektromos meghajtás elvén működő közlekedés a többi konkurens gyártót is arra sarkallta, hogy ők is kiadják a saját megoldásaikat. Mivel a klímaválság egyre sürgető intézkedések foganatosítását hivatott előtérbe helyezni, ezért roham léptekkel próbál az összes gyártó CO2 semlegességre törekedni, hogy a környezet károsítás eme negatív externáliáit kikatassák a gazdaságból.

A Tesla kiadott egy videót az általuk használt Autopilot vezetést elősegítő rendszerről, ami tanuló algoritmuson és mesterséges intelligencián alapul és folyamatosan fejlesztenek. Hamarosan képes lesz a teljesen önálló vezetésre minden emberi beavatkozás nélkül. Elon Musk a vállalat vezérigazgatója 2019 év végére ígérte ennek a szintnek az elérését, de ez feltételezhetően a termékpaletta bővítése és egyéb ütemezési problémák miatt csúszott. Sokan úgy vélik, hogy idén következhet be a várva várt áttörés. Az idén kiadásra kerülő új verzió képes lesz az útkereszteződések akadálytalan leküzdésére.

A nem rég kiadott Tesla V10 rendszer és a hozzá tartozó Autopilot 3.0 huszonegyszer több képkockát tud feldolgozni másodpercenként az előző generációs szoftverhez képest.

Andrej Karpathy által vezetett kutatócsoport, mely mesterséges intelligenciával és gépi tanulással foglalkozik, folyamatosan keres új szakértőket a bővüléshez, ezért hirdetést tettek közzé a következő álláskereső oldalon, ahol képeket és videókat prezentálnak munkáikról. Főként neurális hálózatok, önvezető algoritmusok és teszkörnyezet fejlesztésére alkalmas emberek jelentkezését várják.